XXII. Váci Világi Vigalom

2014.07.28. Vissza a hírekhez

XXII. Váci Világi Vigalom

A 2014. július 18 – 20. között megrendezett XXII. Váci Világi Vigalom ideje alatt a DMRV Zrt. – a korábbi évekhez hasonlóan – ismét jelen volt „friss csapvíz osztó” sátraival, valamint újdonságként kihelyezett egy párakaput a Március 15. térre, amely felfrissülést biztosított az arra közlekedőknek.

IMG_7746

A Váci Világi Vigalom szervezőivel együttműködve ismét megjelentek a friss csapvíz osztó standok a rendezvény két helyszínén: a Március 15. téren, valamint a Petróczy utca sarkán. A DMRV Zrt. munkatársai igyekeztek enyhíteni a forróság hatásain, a 35 Celsius fokos hőségben közel 9800 pohár hideg, citromkarikákkal ízesített csapvizet szolgáltak fel az arra közlekedők részére, illetve kulacsokat és cumisüvegeket is szívesen megtöltöttek ivóvízzel, valamint az állatok itatásáról is gondoskodtak. A víz osztása mellett munkatársaink szórólapokkal hívták fel a figyelmet az ivóvíz fontosságára mind a felnőttek, mind pedig a gyermekek részére készített kiadványokkal, valamint ötleteket is adtak a csapvízből készíthető frissítők elkészítéséhez.

20140718_102100

Újdonságként a Március 15. téren kihelyezésre került a hidegvíz porlasztásával az alatta áthaladó járókelőket permettel frissítő párakapu, amely igyekezett elviselhetőbbé tenni a tikkasztó hőséget. A gyerekek már a kora délelőtti órákban futkároztak a párakapu alatt, de a felnőttek is szívesen lehűtötték magukat.

A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. minden évben gondoskodik arról, hogy a Váci Világi Vigalom ideje alatt, illetve forró nyári napokon a város utcáin közlekedők hozzájussanak egy jó pohár friss csapvízhez.

DMRV Zrt.

 

Online Ügyfélszolgálat

online ügyfélszolgálatcsempe

Használja online ügyfélszolgálatunkat és kezelje ügyeit könnyen és gyorsan!

Szamlakep
TOVÁBB

MAGYARORSZAG.HU

Elektronikusan intézhető ügyek a magyarorszag.hu oldalon

Szamlakep
TOVÁBB

MÉRŐÁLLÁS BEJELENTÉS

Amennyiben Ön még nem regisztrált Online Ügyfélszolgálat felhasználó, kérjük kattintson a BEJELENTÉS gombra.

Bekötési vízmérők diktálási rendje 2024.01.01-től
Mellék vízmérők diktálási rendje 2024.01.01-től

Szamlakep
BEJELENTÉS

Hibabejelentés

Műszaki hibabejelentés:

0-24h

+36-27-511-511

Szamlakep

Call Center

06 (27) 999-688
06 (80) 224-488

Mérőállás bejelentése 0-24h
Számlázással kapcsolatban
  Hétfő
Kedd - Péntek
8:00 - 20:00h
8:00 - 14:00h

Vízdíj kalkulátor

Számolja ki várható vízdíját!
 
 
Bezárás
 
Bezárás

Ajánlja e-mailben ismerősének ezt az oldalt!

A címzett ennek az oldalnak az internetes címét (URL-jét) fogja megkapni. Az Ön által beírt adatokat nem tároljuk és nem osztjuk meg harmadik féllel.

Tárgy: XXII. Váci Világi Vigalom
captcha
* kötelező mezők